Hírek
Átadták a Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díjait
A 2009. évi Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíjakat Kádár Béla közgazdásznak és Szokolay Sándor zeneszerzőnek ítélte a kuratórium. A további kitüntetettek között több akadémikus és köztestületi tag is van. Az elismeréseket január 10-én szombaton adták át az MTA budavári kongresszusi termében.
A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványt 1990-ben hozta létre az akkori művelődési miniszter közérdekű célok megvalósítására, az oktatás, a kutatás, a művészetek különböző ágainak támogatása, a közművelődés megújítása, valamint a környezetvédelmi szemlélet kialakítása és fejlesztése érdekében. Az alapítvány a fődíjon kívül hat különböző kategóriában - felsőoktatás, kutatás, közoktatás, közművelődés, a határon túli magyar kultúra ápolása, esszéírás - tüntette ki az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt elért tudósokat, művészeket, szakembereket.
A díjátadó ünnepséget, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy céljuk olyan értékrend megteremtése, amely emeli a kultúra színvonalát. Kiemelte továbbá az értelmiségiek és a civil szervezetek összefogásának és együttgondolkodásának szükségességét, hiszen a megoldások keresésében nem hagyatkozhatunk kizárólag a politikusokra – mondta Glatz Ferenc.
Kádár Béla közgazdásznak, az MTA tagjának kimagasló szinvonalú munkájáért, újszerű eredményeiért, szakmai szervező tevékenységéért, Szokolay Sándor zeneszerzőnek pedig nemzetközi elismerést is kiváltó, egyedülálló alkotó művészetéért ítélte oda a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriuma az idei két fődíjat.
Pázmány Péter felsőoktatási díjat kapott Medzihradszky Kálmán akadémikus, professzor emeritus, eredményes kutató és oktató, valamint tudományos diákkört segítő munkásságának elismeréseként, illetve Rédey Ákos, az MTA köztestületének tagja, a környezetmérnöki oktatásban elért hazai és nemzetközi elismerést kiváltó eredményeiért.
Deák Ferenc kutatási díjban részesült Görömbei András, az MTA levelező tagja kiemelkedő színvonalon végzett irodalomtörténészi munkásságáért, és az Akadémia köztestületének két tagja, Rechnitzer János, a regionális gazdaságtan terén elért sikeres tevékenységéért, valamint Valki László, a nemzetközi jog területén végzett eredményes kutató-oktató munkájáért.
Trefort Ágoston közoktatási díjat kapott Bak Borbála, az Akadémia köztestületének tagja, a történelemtanárok képzésében elért kimagasló eredményéért.
Nemes Nagy Ágnes esszédíjban részesült Gergely Ágnes író, műfordító, a műfordítás és esszé-irodalom terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, valamint Závada Pál szociográfus, író, kiváló szociográfiai és nagy népszerűséget élvező irodalmi munkásságáért. Mindketten a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai.
Szombaton összesen tizenkilencen vehettek át elismerést, a kitüntetettekről részletesen itt olvashat. (doc)






