Az előhívási hatás komplex absztrakt tananyag esetén is működik.
MTA-ELTE Matematikai Tanuláselméleti Kutatócsoport az Revista de Educatión c. folyóiratban megjelent tudományos közleményének összefoglalója
TOVÁBBMTA-ELTE Matematikai Tanuláselméleti Kutatócsoport az Revista de Educatión c. folyóiratban megjelent tudományos közleményének összefoglalója
TOVÁBBMájus 6-án a Magyar Sport Napja alkalmából a sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenysége elismerésére Prof. Dr. Fülöp Márta Kemény Ferenc–díjat vehetett át Dr. Schmidt Ádám Sportért Felelős Államtitkártól. Fülöp Márta a Közoktatás-fejlesztési Kutatási Program Bírálóbizottságának munkájában 2021 óta vesz részt.
TOVÁBBAz MTA-ELTE Idegen Nyelvek Oktatása Kutatócsoport két közleménye jelent meg nemrégiben a középiskolások egyéni különbségeinek elemzéséről, amelynek célja, hogy megértsük milyen folyamatok irányítják a diákok önálló tanulását, amellyel közelebb juthatunk a probléma-alapú nyelvtanulás keretrendszeréhez.
TOVÁBBA magyar diákok 27 százaléka funkcionális analfabéta, az olvasási nehézségekkel küzdők kétharmada nem jut megfelelő szakmai segítséghez – többek között ez derült ki a legutóbbi PISA-felmérésen. A 15 éves diákok közel harmada az alapvető, a hétköznapi életben használt szövegtípusokat sem tudják értelmezni. Mi az oka a rendre alulteljesítésnek?
TOVÁBBMTA-ELTE Matematikai Tanuláselméleti Kutatócsoport Educational Assessment c. folyóiratban megjelent tudományos közleményének összefoglalója
TOVÁBBMTA-ELTE Matematikai Tanuláselméleti Kutatócsoport az International Journal of Science and Mathematics Education c. folyóiratban megjelent tudományos közleményének összefoglalója
TOVÁBBAz SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézete, az MTA-SZTE Földrajz Szakmódszertani Kutatócsoport és a Berlini Humboldt Egyetem (Dr. Bagoly-Simó Péter) együttműködése révén felkerült az online térbe kutatócsoportunk egy korábbi tagjának, Dr. Szilassi Péter egyetemi docens földrajztankönyveket tartalmazó magángyűjteménye.
TOVÁBBKutatócsoportunk örömmel osztja meg a hírt: újabb nemzetközi tanulmányunk jelent meg, ezúttal a prominens (Q1-es besorolású, 4,7 impakt faktorú) Frontiers in Psychiatry folyóirat tematikus számában.
TOVÁBBSzubjektív szülői széljegyzet egy kitöltött kérdőív visszajelzési felületén - Az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport tudományos közleménye a Journal of Autism and Developmental Disorders folyóiratban.
TOVÁBBKutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, az életkorral hogyan változik az iskolás korú gyermek otthoni olvasástámogatása, valamint ez milyen kapcsolatban áll az olvasási motivációval.
TOVÁBBA Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Oklevelet adományozott művészetpedagógiai kutató kategóriában prof. dr. Kárpáti Andrea művészetpedagógiai és neveléstudományi kutató, művészettörténész részére az esztétikai neveléssel kapcsolatos művészetpedagógiai kutatásban több évtizeden át végzett következetes és elhivatott tudományos és oktatói tevékenysége elismeréseként.
TOVÁBBDebrecen – Mémekkel, podcasttal, társasjátékos délutánokkal fűzik szorosabbra a kapcsolatot, miközben a fiatalos nyelvezettel segítenek a tudományok népszerűsítésében is.
TOVÁBBA COMPOUNDS mindenekelőtt az integrált tantárgyak (társadalomtudomány, természettudomány) területén a nemzeti és regionális szinten jelenlévő diskurzusok feltérképezésére törekszik a tantárgyi oktatás, az általános neveléstudomány, az oktatási célú média- és tankönyvkiadói kutatások területén.
TOVÁBBAz előadások bemutatják a MTA-DE-Családok és Tanárok Kooperációja Kutatócsoport kutató- és fejlesztőmunkáját, amely a pedagógusok és a pedagógushallgatók fejlesztését célozzák annak érdekében, hogy munkájuk során támogatni tudják a szülők gyermeknevelési és iskolai eredményességet elősegítő tevékenységét, az iskola és a család együttműködését.
TOVÁBBAz elemzésbe a népességek általános egészségi állapotának és egészségügyi kiadásainak mutatóit, az egészségmagatartás fejlesztéséhez kapcsolódó felvilágosító programok meglétét, valamint a mentális egészségi állapot, a szexuális élet, a társadalmi-gazdasági színvonal, az oktatás mutatóit vonták be feltételezett jósló tényezőkként.
TOVÁBBA kutatócsoport célja a szövegértés-fejlesztés elméleti megalapozásának és gyakorlati megvalósításának támogatása a hazai kontextus szem előtt tartásával. A kutatócsoport bemutatja fejlesztőprogramjának koncepcióját, valamint empirikus munkáinak eredményeit.
TOVÁBBA több mint 20 millió forint összdíjazású, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója által alapított díjat három kategóriában - általános iskola alsó tagozat, felső tagozat, valamint középiskola - ítélték oda.
TOVÁBBAz MTA-SZTE Digitális Tanulási Technológiák Kutatócsoport nemrégiben megjelent tanulmányában az egyik legfontosabb 21. századi képesség, a problémamegoldó gondolkodás folyamatait állította górcső alá.
TOVÁBBA tananyag használható tanórán és otthon is, egyéni és csoportos munkában is. Az elektronikus tananyag mindenki számára ingyenesen elérhető.
TOVÁBB