Hírlevél
A tudománydiplomácia hírei
Fennállásának 350. évét ünnepli a Royal Society, a világ legrégebben működő akadémiája, a mindenkori brit kormány legfontosabb tudományos tanácsadó testülete. A szervezet ünnepélyes közgyűlésén részt vett Pálinkás József, az MTA elnöke, aki angliai látogatásán találkozott az Oxfordi Egyetemen kutató magyar tudósokkal is.
Három fő területen lesz szüksége a politikusoknak tudományos megalapozottságú iránymutatásra a következő években – nyilatkozta az mta.hu-nak az európai akadémiákat tömörítő szervezet új elnöke, Sir Brian Heap.
A klímaváltozás és a fertőző betegségek terjedésének összefüggéseit feltáró kutatássorozat megállapításait tartja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete egyik legjelentősebb eredményének Volker ter Meulent, a szervezet leköszönő elnöke.
Együttműködési megállapodásról szóló jegyzőkönyvet írt alá a Magyar Tudományos Akadémia- és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia elnöke.

Hírek

2007.11.26.
vissza

Junior Prima Díj

A Szépművészeti Múzeumban 2007. november 23-án adták át a Junior Prima Díjakat.

A Prima Primissima Díj ebben az évben a tehetséges fiatalok díjazásával egészült ki. A Junior Prima Díj Társalapítói három kategóriában, harminc fiatalt díjaztak. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a „Magyar tudomány”, a Vodafone Magyarország a „Magyar oktatás és köznevelés”, a MKB Bank (MKB) Zrt. a „Magyar sport” kategóriában adta át a fiataloknak a díjakat.

 

A Junior Prima Díj „Magyar tudomány” kategóriájának első díjazottjai 2007-ben az egyes tudományterületeken:



Benczes István közgazdász, akit, az új közgazdász generáció legjobbjai közt tartják számon. Több mint 40 publikációja jelent meg. A megjelenés alatt álló angol nyelvű monográfiája elsősorban a fejlesztő állam globalizált viszonyok közötti lehetőségeivel, a fiskális politika korlátaival, a korábbi gazdaságpolitikai elméletek érvényesülési lehetőségeivel foglalkozik.

Farkas Illés fizikus, egyetemi hallgatóként és doktoranduszként nagyrészt élőlények, elsősorban az emberek csoportos mozgásának vizsgálatával foglalkozott. Nemzetközi tapasztalatokra tett szert a komplex hálózatok kutatásában. A kapcsolódó hálózatok szerkezeti kutatási eredményeitől konkrét orvostudományi haszon is várható.

Mátrai Tamás matematikus, egy valós függvénytani probléma megoldásával már diákkorában I. díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. PhD disszertációjában több nehéz kérdést sikerült megválaszolnia a halmazok komplexitásának megállapítására kidolgozott új módszerével. Sokoldalú kutatóként ismerik.

Nagy Levente Péter alkalmazott és általános nyelvész, angol nyelvtanár. Kutatási területe a legmodernebb nyelvészeti irányzatokhoz kapcsolódik. Speciális kutatási területe a Magyarországon elméletileg alig kutatott igazságügyi (jogi) nyelvi szakértés.

Papp Balázs fizika és biológia tanár számára a 2001-es esztendő egy I. helyezést hozott az Országos Tudományos Diákköri Konferencián és ebben az évben tüntették ki Pro Scientia Aranyéremmel. Egy születő félben lévő új tudományterületen, a rendszerbiológia és evolúcióbiológia határmezsgyéjén végezte kutatásait és eredményei a világ legrangosabb szaklapjaiban jelentek meg. A Faculty1000 három munkáját a szakma legrangosabb publikációi közé választotta.

Dr. Rózsa Balázs agykutató, orvos és fizikus végzettsége mellett gépész- és villamosmérnöki tanulmányokat is folytatott. Új, nemlineáris, lézer pásztázó mikroszkópos eljárást dolgozott ki munkatársaival, az agy aktivitásának nagy sebességű, 3 dimenziós mérésére. A magyar szabadalom mellett egy amerikai és európai szabadalmat is benyújtottak Az általuk kidolgozott új 2-foton lézerpásztázó mikroszkópokat már 3 világhírű laboratóriumban használják.

Ságvári Bence szociológiai tudományos munkáját sikerrel ötvözi történelmi, közgazdasági, kulturális szempontokkal. Az információs társadalom, az új média, a kreatív osztály témakörben végzett sikeres kutatásokat.

Dr. Soós Tibor 2001-től az MTA KK Biomolekuláris Intézet Fémorganikus szintézisek kutatócsoportjának vezetője. Fiatal kora ellenére az organokatalízis területének legismertebb hazai szaktekintélye. A szerves kémia egyik legrangosabb nemzetközi folyóiratánál, az Organic Letters-nél egyik közleményét már két éve az abszolút értelemben legtöbb idézett cikként tartják számon.

Szépszó Gabriella „A 80-as és 90-es évek árhullámainak szinoptikus klimatológiai értékelése„ című diplomamunkájával hívta fel magára a szakma figyelmét. Jelenleg a REMO regionális éghajlati modellen alapuló klímadinamikai vizsgálatokkal foglalkozik, fő célja a Kárpát-medence éghajlatváltozásának leírása.

Vásárhelyi Gábor az érzékelők és érzékelés egy egészen új irányában, a háromdimenziós tapintás területén oldott meg jelentős kutatási és fejlesztési problémákat. Doktori disszertációjában és nemzetközi publikációiban megmutatta, hogyan lehet rugalmas borítás alakjával új tapintó effektusokat mérni.

A fiatal tudóstehetségek elismerésére létrehozott „Magyar tudomány” kategóriájának jelöltjeire az öt éve alapított Prima Primissima Díjban már részesült neves személyiségek és más szaktekintélyek tettek javaslatot.

 

A Junior Prima díjazottjai oktatás és köznevelés kategóriában:

 

Balogh Rodrigó, szabadfoglalkozású közösségépítő. Elsősorban gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek önkéntes segítője, hátrányos helyzetű fiatalok művészeti nevelője. A drámapedagógiának azt a részét alkalmazza, amely produktív módon a közösségépítést és mentális fejlődést segíti elő.

Banda Ádám, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűművész szakos hallgatója. A 21 éves fiatalember, fiatal kora ellenére számos nemzetközi díjat nyert, rendszeresen koncertezik külföldön. Több átiratot készített hegedűre és zenekarra, a legnagyobb elismerést Sosztakovics zongoraversenyének átiratáért kapta, amelyet már számos helyen előadott zenekari kísérettel.

Bárány Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Polimertechnika Tanszékén egyetemi adjunktus. Oktatási tevékenységét 2001-ben kezdte gyakorlatok vezetésével, majd fokozatosan kapott lehetőséget előadások tartására és új tantervek kidolgozására. Jelenleg tanári tevékenysége mellett internetes hallgatói segédletek elkészítésén dolgozik, a közeljövőben tervezi e segédletek tankönyvvé fejlesztését. Több tudományos diákköri, diplomatervező és PhD hallgató munkáját irányítja.

Bóna Judit, tanársegéd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Fonetika Tanszékén. Már egyetemi hallgatóként retorikai szemináriumokat vezetett a Mai Magyar Nyelvi Tanszéken, 2002-től pedig az ELTE Fonetikai Tanszékén tanársegéd. Több tehetséggondozó verseny zsűrijének tagja; két hallgatója Kazinczy-érmet nyert.

Pasqualini Éva, a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola tanítója. Zeneterápiai tudását és tapasztalatát eredményesen alkalmazza a mindennapos nevelésben és ének-zene órákon. Munkája során kiemelten törekszik tanítványai vallásos nevelésére is. Az élményszerű ismeretszerzést különböző kiadványokkal segíti. Tavaly óta egy, a zsidó vallási ünnepekhez kapcsolódó gyűjtemény szerkesztésén munkálkodik.

Sulyok Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogász és biológia szakos hallgatója. A Kutató Diákok Országos Szövetségének két éven át elnöke, később ügyvezető elnöke volt. A Kutató Diákokért Alapítvány kuratóriumának tagja, valamint a tehetséggondozással foglalkozó szervezeteket tömörítő Nemzeti Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja.

Szabó Kinga, testnevelő tanár, judo edző és személyi tréner. Az egyetemen segédedzőként sportolók szakmai képzését végezte, és nyári edzőtáborokban edzőként és felügyelőként dolgozott, jelenleg személyi tréner, és egy sportklubban judo edző. Emellett egy tokaji középiskolában a fiatalokat a mozgás szeretetére, az egészséges életmód megismerésére tanítja. Társaival a judo oktatás népszerűsítése érdekében testnevelő tanárokat szeretnének bevonni a judo oktatás alapjainak elsajátításába.

Kovács Sztríkó Sarolta, tanító és néptánc oktató a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthonban. Arra törekszik, hogy a magyar népi kultúra kincseivel ne csak a táncórákon, hanem a napköziben is találkozzanak a gyerekek. 2006-ban néptánc szakkört indított másodikos, harmadikos és negyedikes gyerekek számára. Jelenleg egy három-négy csoportból álló, korosztályonkénti bontáson alapuló táncegyüttes megalakítását is tervezi.

Török Krisztina, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium Magyar nyelv és irodalom szakos tanára. 2003-tól az iskola gyermek-és ifjúságvédelmi felelőse, a rászoruló diákok szociális és mentálhigiénés problémáival, drogprevencióval foglalkozik. Két éve ellátja a diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus feladatokat. Diákjai rendszeresen indulnak különféle megyei és országos versenyeken, 2007-ben egy tanítványa megnyerte az Implom József Országos Helyesírási Versenyt, októberben pedig másik tehetséges diákja az Arany János Országos Szavalóversenyen arany minősítést kapott. A Diáktoll című iskolaújság tanár-szerkesztője, olvasó szakkört és irodalmi délutánokat szervez.

Ugrai István, mozgókép- és médiapedagógus, szabadidő-szervező, diákönkormányzat munkáját segítő tanár a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban. Érettségi után oktatás technikusként kezdett dolgozni, közben közreműködött a Sulinet-program internetes indulásában és más projektekben. Élenjáró volt a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy bevezetésében, jelenleg az iskola több diákja választja ezt a szakirányt érettségi tárgyként, továbbtanulási célként, sőt hivatásként. Többük konzulense, vezetőtanára volt felsőoktatási tanulmányaik alatt.

A díj célja a 30 év alatti fiatal tehetségek felfedezése, az indulásukhoz és kibontakozásukhoz szükséges feltételek biztosítása, illetve pályájuk egyengetése.

 
A Junior Prima Díjról

A Prima Primissima Alapítvány sikeres működésének további kiterjesztéseként három társalapító közreműködésével hozta létre a Junior Prima Díjat. A díj alapítóinak célja a fiatal tehetségek felfedezése és a munkájukhoz szükséges feltételek biztosítása. A Junior Prima Díj három kategóriában kerül átadásra, a hétezer euróval járó elismerést 10-10 tehetséges, 30 év alatti tudós, sportoló, valamint oktatás iránt elkötelezett személy veheti át.

vissza