Hírlevél
A tudománydiplomácia hírei
Fennállásának 350. évét ünnepli a Royal Society, a világ legrégebben működő akadémiája. A szervezet ünnepélyes közgyűlésén részt vett Pálinkás József, az MTA elnöke, aki angliai látogatásán találkozott az Oxfordi Egyetemen kutató magyar tudósokkal is.
Három fő területen lesz szüksége a politikusoknak tudományos megalapozottságú iránymutatásra a következő években – nyilatkozta az mta.hu-nak az európai akadémiákat tömörítő szervezet új elnöke, Sir Brian Heap.
A klímaváltozás és a fertőző betegségek terjedésének összefüggéseit feltáró kutatássorozat megállapításait tartja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete egyik legjelentősebb eredményének Volker ter Meulent, a szervezet leköszönő elnöke.
Együttműködési megállapodásról szóló jegyzőkönyvet írt alá a Magyar Tudományos Akadémia- és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia elnöke.

Hírek

2009.06.30.
vissza

Csillagászat és civilizáció

Az asztronómia, a tudomány és a civilizáció interdiszciplináris összefüggéseit vizsgálja az a nemzetközi konferencia, amelynek a Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából augusztus 10-13-a között Budapest ad otthont.

A Csillagászat és Civilizáció elnevezésű konferenciát az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és az ELTE szervezi.
"A konferencia egyedülálló a maga nemében, mert a csillagászat jelentőségét világítja meg a tudományok, az emberiség világképe és a társadalom fejlődése számára" - hangsúlyozta az MTI-nek Grandpierre Attila, a Konkoly Thege Csillagászati Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

Mint rámutatott, a csillagászat a legrégebbi tudomány, amely alapvető szerepet játszott a többi tudományág fejlődésében, ugyanakkor az asztronómia jelentőségét még a csillagászok sem ismerik igazán, holott a csillagászat központi szerepet játszik ma is tudományos világképünk megfogalmazásában. A tudományos világkép határozza meg, melyek a fontos kérdések, és hogyan lehet ezekre választ találni. A tudományos világkép végső alapja pedig maga a kimeríthetetlen Világegyetem. Véleménye szerint a mai tudományos világképből, amely 400 éve, Newton után alakult ki, hiányzik az ember, az élet. Ez a hiány kihatott az erkölcsre, egész gondolkodásmódunkra, társadalom-felfogásunkra, és bár az ipari forradalom, a gépesítés az anyagi javak addig nem ismert bőségét hozta magával, ugyanakkor az anyagias szemlélet hatására sorolódik az ember is az "anyagilag hasznos kategóriákba". Így alakult ki a fogyasztói társadalom, amely az anyagi javakat felértékeli, az életet leértékeli, és háttérbe szorítja az ember természeti és közösségi lény mivoltát, eredeti, kozmikus rendeltetését.
    
"A XXI. században, a biológia évszázadában érdemes végiggondolni, ki tudjuk-e tágítani tudományos világképünket, hogy az élet és az ember is bekerüljön" - emelte ki a csillagász.

A konferencia munkájában kvantumfizikusok, csillagászok, biológusok, filozófusok, teológusok, kultur-történészek vesznek részt, 200-300 szakemberre számítanak húsznál több országból. "Sokoldalúan próbáljuk bemutatni, hogy a különböző szaktudományok élvonalbeli képviselői mit tudnak hozzátenni a nagy kérdésekre adott válaszokhoz. Ezek a nagy kérdések a Világegyetem természetével, keletkezésével kapcsolatosak, azzal, hogy mi lesz az Univerzum sorsa, s mi az élet, az ember helye és szerepe a Mindenségben" - magyarázta.

Paul Davies, a világ egyik legismertebb fizikus-csillagásza az életbarát Világegyetemről beszél, arról, miért éppen olyanok a Világegyetem fizikai tulajdonságai, amelyek az élet kialakulásának kedvezőek, és mennyire alapvető az élet szerepe a Világegyetem kialakulása és fejlődése számára.

Stephen Wolfram, akinek nemrég megjelent New Kind of Science (A tudomány új fajtája) című könyve nagy feltűnést keltett, videoelőadásában a komplexitás-tudomány jelentőségét világítja meg. Subhash Kak kvantumfizikus a Világegyetem információtartalmának növekedéséről tartja előadását, Henry Stapp arról, hogy a kvantumfizika különböző értelmezései milyen lehetőségeket adnak az emberi tudat elhelyezésére a kvantummechanikai Világegyetemben.

Joseph Seckbach a száz foknál is forróbb forrásokban, illetve az Antarktisz és Grönland jégtakarója alatt élő baktériumokat ismerteti, amelyek tanulmányozásával a Mars-béli élet megismeréséhez is közelebb juthatunk. Nancey Murphy és Hans Köchler a Világegyetem erkölcsi és vallási vonatkozásait világítja meg.

 

Forrás: MTI

vissza