Hírek
Mobiltelefónia - 2005
Ezalkalommal a Kép, gondolat és tudás a mobilkorban (Seeing, Understanding, Learning in the Mobile Age) címmel háromnapos, angol nyelvű konferencián rangos hazai és külföldi előadók cseréltek eszmét egymással és közönségükkel a 21. századi mobilkommunikációhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati megfontolásokról.
2001-ben a mobiltelefon használatát kifejezetten udvariatlannak tartottuk sokan - gondoljunk csak a manapság jóval ritkábban hallható magyar elnevezésére: "bunkófon". Robin Dunbar a 2002-es budapesti konferencián arról is beszélt, hogy a nőkkel szemben a férfiak miért hajlamosabbak jól látható helyre tenni mobiljaikat - a szexuális indíttatás világos. A legfőbb kihívásokat nem is ezeken a területeken kell keresnünk: ami a mobiltelefont egyedülállóvá tette és teszi, az az, hogy megszakítja az eddig bevett szemtől szemben történő kommunikációt azzal, hogy egy távol lévő harmadik személyt is bekapcsol a beszélgetésbe, képessé tesz minket arra, hogy nyilvános helyen csevegjünk olyasvalakivel, aki nincs jelen, továbbá lehetővé teszi azt, hogy birtokosa a nap huszonnégy órájában elérhetővé válik. Ezeknek a felismeréseknek köszönhetően a mobilhasználat ma már korántsem udvariatlanság, sőt - akkor vagyunk csalódottak, ha valakit nem tudunk szóban vagy sms-sel elérni éppen akkor, amikor eszünkbe jut. Akinek nincs mobilja, azt többé nem tekintjük társas lénynek, hiszen kizárja magát az emberi kommunikáció folyamatából.
Az egyszerű beszélgetések után az MMS és az e-mail révén a mobiltelefon olyan különleges eszközzé vált, amely nem csak emberek között, de emberek és intézmények, továbbá emberek és gépek között is képes kommunikálni. A mobiltelefon a par excellence új média.
Természetesen a mobiltelefonok forradalmától leginkább érintett korosztály a fiataloké. Nézzünk csak körül, mindenütt gyerekek játszanak mobiltelefonokkal, miközben a szemtől szemben való kommunikáció szervezésének alapvető eszközévé válik... Vagyis a gyerekeknek új tanulási környezetet jelent a mobiltelefon. Mindez egyébként azt is magában foglalja, hogy a gyermekek már igen korán ugyanabban a kommunikációs közegben mozognak, mint felnőtt társaik...
Újabb változás 2001-hez képest: a mobiltelefon ma már nem a társadalomtudományok egzotikus vizsgálódási tárgya - a mobiltelefónia elterjedése éppenhogy a társadalomtudományokat magukat változtatta meg! Nyíri Kristóf nyitóbeszédét azzal zárta, hogy a jelen konferencia előadásai éppen ennek a változásnak a tanulságait gyűjtik össze.
az MTA Filozófiai Intézetének honlapján
Nyíri professzor konferencia-előadásában arról a változásról beszélt, amely az Internet és a mobiltelefonok terjedésének köszönhetően a gondolkodásunkban következett be: ezen eszközök révén ugyanis problémamegoldó képességünk mind gyakorlati, mind elvontabb síkon jelentősen megnövekedett. Elég csak két területre utalni itt: a demokratikus politika (e-demokrácia és m-demokrácia - utóbbi, ritkábban használatos kifejezés a mobiltelefonokra utal) és a tudományos-technológiai kreativitás lehetőségeinek látványos növekedésére (pl. 2003-ban a SARS-vírus rendkívül gyors azonosítása és tesztelése aligha valósulhatott volna meg a hálózati kommunikáció léte nélkül).
Mindezen tények arra utalnak, hogy napjainkban a kollektív gondolkodás új válfajával kell szembesülnünk. A fentiekből kitűnnek ennek hasznos aspektusai, de vajon mit veszítünk általa? Gondoljunk csak arra, hogy a folyamatos hálózatba kapcsoltság kiiktatja a mentális magány pillanatait életünkből. Ahogy James Katz megfogalmazta, az ember képtelen koncentrálni, tervezni, elmélyülten gondolkozni bizonyos problémákról. Raimondo Strassoldo a mobiltelefon elterjedésének legnagyobb veszélyét abban látja, hogy az emberek önmagukat csupán kommunikációs hálózatok termináljaiként kezdik kezelni. A hálózati kommunikáció gyökeresen új élményt jelent az ember számára - az egyén vagy a közösség, a hálózat érdekei az előrébb valók?
Vajon a megszakítás nélkül kommunikációt folytató egyén kizárólag felszínes gondolatokat tud produkálni, azaz a magány a mély gondolatok szükségszerű velejárója? A nem írásbeli kultúrákban a magány kikényszerített tényező, például a beavatási szertartásoknál. A homéroszi görög nyelvnek nem volt szava a magányos, belső, mentális események leírására - nem állt rendelkezésükre olyan szókincs, amellyel elvont kognitív állapotokat vagy folyamatokat lehet jelölni. Ezt a szótárat a nyugati filozófia Platóntól kezdve alkotta meg, hogy aztán Descartes-nál elérje ennek teljességét.
A "felszínesség" a "gondolati mélységhez" hasonlóan metafora - a kettő kiegészíti egymást. A múlt század húszas éveiben Balogh József beszélt arról, hogy az antik Hellászban és Rómában nem létezett a ma bevett néma olvasás - az írott szöveget hangosan ki kellett mondani azért, hogy megértsék azt. Vagyis az írott és hangzó szöveg között nem állt fenn a mélység-felszínesség ellentét. Gutenberg találmányának terjedésével néhány évszázad alatt a néma olvasás vált szabállyá: a nyomtatott papíron a szavak világosan elkülönülnek egymástól: az olvasó elméjében önálló eszmék illúziója idéződik fel. Ennek az illúziónak Descartes volt a prófétája, 1619-1620-as magányos elmélkedéseinek eredményei közismertek. Fel lehet még itt idézni John Locke szavait: a nyelv szavai az ember elméjében megképződő eszmék jelei. Wittgenstein mindezt a magánnyelvről tett megjegyzéseivel egészítette ki: a magánnyelv képtelenség az orális kultúra keretei között.
Hajnal István történész az 1930-as években, majd később Walter J. Ong beszél arról, hogy a teljes élethez nem csak a közelség, de a távolság érzése is hozzátartozik - ez magyarázhatja, miért írunk inkább sms-t ahelyett, hogy felhívnánk az illetőt. Merlin Donald elmélete szerint a gondolatok nem csupán írással, de képekkel is láthatóvá tehetők. Nyíri Kristóf előadásában visszajutott arra a pontra, miszerint manapság a komoly gondolkodás kétségkívül a hálózati kommunikáció keretei között valósulhat csak meg... A gondolkodás mindenekelőtt és mindvégig, kollektív teljesítmény.