Magyar Tudományos Akadémia

         Az elmúlt néhány évben világszerte felerősödött az érdeklődés a Föld éghajlatának változása és változékonysága iránt. Egyértelművé vált, hogy a légkör, a szárazföld és a tengerek nagyon bonyolult kölcsönhatása következtében a történetileg kialakult éghajlati zónák elmozdulni látszanak, és mindez nagymértékben befolyásolja az egyes területeken élő emberek életfeltételeit. Felismerték azt is, hogy az éghajlatnak esetleges tartós tendenciájú megváltozása nem csupán érdekes természeti jelenség, amelynek megismerésére jelentős tudományos kapacitásokat szükséges fordítani, hanem egyúttal környezeti, gazdasági és szociális következményekkel járó folyamat is. Ezért a politikusok és a gazdasági-társadalmi kérdésekkel foglalkozó szakemberek is előbb-utóbb szembekerülnek ezzel a minőségileg új kihívással.

         A továbbiakban ezekről a kérdésekről kívánok rövid áttekintést nyújtani. Nyilvánvaló, hogy az időkorlát nem tesz lehetővé elmélyült vizsgálódást, de a nagy összefüggések remélhetőleg láthatóvá válnak.

         Négy problémakört érintek:

·        történeti áttekintés a klímaváltozás előtérbe kerüléséről,

·        kételyek, aggályok, problémák a klímaváltozás megítélésében,

·        az alkalmazkodási stratégiák főbb elemei,

·        a VAHAVA projekt és a hazai agrárgazdasági vonatkozások.

A hangsúlyt öt jelentős környezetpolitikai eseményre helyezem: a három ENSZ környezetvédelmi világkonferenciára (Stockholm, Rió de Janeiro, Johannesburg), a Brundtland Bizottság megállapításaira, valamint a Kiotói Értekezletre. Az öt esemény közül három esetben személyesen is jelen voltam, ezért a történéseket közelről szemlélhettem.

 

 

ENSZ Konferencia az Emberi Környezetről

Stockholm, 1972.

     A konferencia dokumentumaiban még nem szerepelt három olyan kulcsszó, amelyet manapság gyakran használunk, nevezetesen: a globális klímaváltozás, az üvegházhatású gázok, illetve a fenntartható fejlődés fogalma.

     A levegő szennyeződésére természetesen már jelentős figyelmet fordítottak Stockholmban, és javasolták a megfelelő monitoring rendszerek kiépítését. Az elfogadott akcióterv javaslatai közt az is szerepelt, hogy a Meteorológiai Világszervezet tanulmányozza a természeti erőforrások fokozódó mértékű felhasználásának meteorológiai folyamatokra gyakorolt hatását. Az ajánlások szerint meg kellett vizsgálni a légköri szennyeződések klimatikus következményeit, de tisztázásra várt az is, hogy a természeti tényezők és az ember által okozott hatások milyen mértékben jelentkeznek.

     Tehát Stockholmban, 1972-ben még nem foglalkoztak a globális klímaváltozás kérdéseivel.

 

Környezet és Fejlődés Világbizottsága

a Brundtland Bizottság

     Ez a Bizottság 1984 és 1987 között működött és elkészítette a „Közös Jövőnk” (Our Common Future) című jelentést, amely hangsúlyosan ajánlotta a világ figyelmébe a fenntartható fejlődést, mint új környezetpolitikai, gazdaságpolitikai és társadalompolitikai modell gondolatát. A Bizottság szorgalmazta, hogy a jövő alapvető cselekvési vezérfonalát ez az új szemlélet határozza meg.

     A Bizottság elfogadta a szakemberek azon körének véleményét, hogy a légkör CO₂ tartalmának növekedése globális klímaváltozáshoz vezethet. Ezért azt javasolták, hogy a kormányok vállaljanak kötelezettséget az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.

 

ENSZ Konferencia a Környezetről és Fejlődésről

Rió de Janeiro, 1992.

     A klímával kapcsolatban három eseményt említhetünk meg:

A Riói Nyilatkozat rögzítette az elővigyázatosság elvét. Ennek megfelelően, ahol súlyos vagy visszafordíthatatlan kár fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható fel indoklásként a környezetromlást megakadályozó intézkedések elhalasztására.

Az AGENDA-21 elnevezésű és ajánlásokat összefoglaló dokumentum leszögezte, hogy a klímaváltozással kapcsolatos bizonytalanságok felszámolása érdekében szükség van a hiányzó tudomnyos, gazdasági és társadalmi tényezők feltárására. Javasolták, hogy a kormányok támogassák a légköri folyamatokkal összefüggő problémák tudományos kutatását, beleértve az emberi egészségre, az ökoszisztémákra, a gazdasági ágazatokra és a társadalomra gyakorolt hatások mélyebb feltárását.

A Riói Konferencián elfogadták az „ENSZ Keretegyezmény az Éghajlatváltozásról” című, jogilag kötelező dokumentumot. Sajnos, ez a keretegyezmény még nem tartalmazott sem konkrét határidőket, sem emisszió-csökkentési számokat. Alapvetően a készséget és a jó szándékot fejezte ki az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának csökkentése érdekében.

 

Kiotói Értekezlet és Jegyzőkönyv

1997

     Rió után a Klímaváltozási Keretegyezmény sok bírálatot kapott a kötelezettségek megjelölésének hiánya miatt. Kiotóban, 1997-ben kompromisszumos megállapodás történt: az iparilag fejlett országok vállalták, hogy az 1990-es szinthez képest 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását 2012-ig. A fejlődő országok nem vállalták ezt a kötelezettséget, mert attól tartottak, hogy ez visszafogja gazdasági fejlődésüket. Az Egyesült Államok törvényhozása nem ratifikálta a megállapodást. Az orosz vezetés hét évig lebegtette szándékát és csak 2004 őszén csatlakozott a megállapodáshoz. Ily módon csak 2005. február 16-án lép jogilag életbe a Kiotói Jegyzőkönyv.

     Az Európai Unió átlagosan 8%-os csökkentést vállalt, Magyarország pedig 6%-ot azzal a könnyítéssel, hogy a bázisév 1987/88 lett.

 

ENSZ Világtalálkozó a Fenntartható Fejlődésről

Johannesburg, 2002

     A Nyilatkozat című dokumentum megemlítette, hogy „…az éghajlatváltozás káros hatásai már nyilvánvalóak, a természeti katasztrófák egyre gyakoribbak és pusztítóbbak…”

     A világtalálkozón résztvevő kormányok megerősítették elkötelezettségüket az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának stabilizációjában. Sürgették a Kiotói Jegyzőkönyv hatálybalépését és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését.

 

A kételyek és problémák rövid kifejtése

     Bemutatok két jól ismert ábrát.

     Az elsőn a légkör szén-dioxid tartalmának változása látható az elmúlt évszázadokban. Ezer évig nincs változás, majd az 1800-as évektől kezdve meredeken emelkedik a CO₂ koncentrációja.

     A következő ábrán a Kárpát-medencei térség átlaghőmérsékletét mutatom be az elmúlt ezer év függvényében. Kisebb lehűlés volt a 16. és a 17. században, majd észrevehető hőmérsékletemelkedés a 19. századtól kezdve.

     A két adatsor valóságtartalmát gyakorlatilag mindenki elfogadja, bár mindig akad kevésszámú okoskodó, aki azzal szerez nyilvánosságot, hogy mindig mindenre az ellenkezőjét mondja. Tehát a szakemberek túlnyomó többsége elismeri, hogy az ipari forradalom kezdete óta növekedett a légkör szén-dioxid tartalma és a Föld felszínének átlaghőmérséklete is magasabb lett. A választóvonal azok között húzódik, akik elfogadják, hogy a két jelenség között ok okozati összefüggés van, és azok között, akik ezt nem látják bizonyítottnak.

     A klímaváltozással szembeni ellenérv lényege, hogy a Föld története során a klíma nagyon sokszor változott, ilyen változási tendencia ma is elképzelhető, de ez alapjában véve természeti jelenség, amihez az emberi ráhatásnak nincs köze. Ezzel az érveléssel elérkeztünk a vita valódi lényegéhez: jelentős-e az antropogén hatás aránya, vagy elhanyagolható változások gerjesztésében. Ha ugyanis jelentős, akkor ellenintézkedésre van szükség, ezek jellege pedig értelemszerűen szigorító és korlátozó jellegű lesz. A megszigorítást és a korlátozást a gazdasági élet résztvevői nehezen viselik el. Ha viszont az antropogén hatás aránya jelentéktelen és elhanyagolható, akkor lényegében véve minden mehet tovább úgy, ahogy eddig történt, legfeljebb kisebb korrekciókat kell végrehajtani. Ebben az esetben a gazdaság struktúráját nem kell megváltoztatni, a termelés és a fogyasztás jelenlegi módozatai nem igényelnek alapvető változást.

     A klímaváltozás megkérdőjelezése így vezet el a jelenlegi „termelj többet, fogyassz többet” gazdaságpolitikai filozófia konzerválásához.

     De reális-e feltételezni az egyre növekvő antorpogén hatást? Minden bizonnyal igen. A földtörténeti korszakokban a természeti erők valóban okoztak jelentős változást, de az emberiség létszáma az utóbbi száz évben elképesztő gyorsasággal növekedett. Néhány adat: a Föld lakossága a 20. század elején 1,2 milliárd fő volt. Az évszázad közepén már 2,5 milliárd fő, az évszázad végén pedig már túlhaladta a 6 milliárdot. A demográfiai prognózisok szerint a 21. század közepére biztosan eléri a 8-9 milliárd főt. Gondoljunk csak bele: ennek a hatalmas embertömegnek a napi ellátása energiával, élelemmel, ivóvízzel, lakással és a mobilitási lehetőséggel, rendkívüli nyomást gyakorol a természeti környezetre. Az évente képződő biomassza 50%-át a trópusi esőerdők adják. Ugyanakkor a 20. század második felében kivágták a trópusi esőerdők mintegy 30%-át, aminek következtében jelentősen csökkent a Föld növényzetének szén-dioxid lekötő képessége.

     Én azok közé tartozom, akik nem mentik fel az emberiséget az alól a felelősség alól, hogy mindez, az utóbbi 100-150 évben eltüzelt fosszilis energiahordozó, illetve a világ erdőinek drasztikus csökkentése – a természeti folyamatok hatásaival együtt – hozzájárult a klímaváltozáshoz. De magát a klímaváltozást nem tartom csupán környezetvédelmi problémának. Ezt a jelenséget, komplex hatásait illetően, a fenntartható fejlődés megvalósítását korlátozó tényezőnek tekintem. A CO₂ emisszió csökkentése a mennyiségében véges természeti erőforrások racionális használatát segíti elő. Érdemes tehát arra törekedni, hogy kevesebb CO₂ jusson a légkörbe az emberi tevékenység következtében. Van, aki ezt klímavédelemnek tekinti, van, aki erőforrás-védelemnek, van, aki mindkettőnek.

     2005. január 1-jétől az Európai Unióban bevezették a szén-dioxid kibocsátás kvóta-kereskedelmét. A Kiotói Jegyzőkönyv kötelezettség-vállalásai alapján a tagországokban egyes vállalatokra szén-dioxid kibocsátási kvótákat határoztak meg. Ha ennél kevesebbet bocsát ki, akkor a különbséget eladhatja másnak, ha viszont többet, akkor szabad kvótát kell vásárolnia. A rendelkezés hatálya alá tartoznak a 20 megawattnál nagyobb hó- vagy villamosenergia-termelő tüzelőberendezések, olajfinomítók, a vaskohászat és acéltermelés, a cement-, az üveg- és az építőanyag-gyártás, valamint a papíripar nagyobb gyáregységei. Magyarországon 264 létesítmény tartozik ide. Ezek a létesítmények a hazai szén-dioxid kibocsátás 40%-át adják. A 25 uniós tagországban összesen 12 ezer céget érint az új szabályozás.

     Az ipari cégek, ahogy az várható volt, mindenhol tiltakoznak az intézkedés ellen, mondván, hogy ez csökkenti a versenyképességüket. Mivel 2010 után további szigorítások várhatók, a folyamat előrevetíti a jelentős gazdasági konfliktusok valószínűségét.

     Magyarországon egyébként jelenleg 30% kvóta-felesleggel rendelkezik – egy tonna CO₂ egységára 4-10 euró körüli értéket jelent. Becslések szerint mintegy 10-17 milliárd forintot ér évente ez a tartalék.

 

Tekintsük át az alkalmazkodási stratégia főbb elemeit!

     A klímavédelem leghatékonyabb eszköze az üvegházhatású gázok légkörbe jutásának csökkentése. Az ilyen jellegű intézkedések kulcsszava az angol nyelvű szakirodalomban a „mitigation” kifejezés. A szélsőséges időjárási események, illetve a kialakuló klímaváltozás hat a környezetre és a társadalomra. A hatás kulcsszava az „impact”, amely az esetek többségében kedvezőtlen, de olykor lehet kedvező is. A káros hatások mértékét a sebezhetőség, a „vulerability” fogalma adja meg. A káros hatások válaszintézkedéseket igényelnek, amelyeket a „responses” kifejezéssel illetnek. A válaszadás gyűjtőfogalma az alkalmazkodás, vagyis az „adaptation”, amely lehet megelőző intézkedés is amennyiben arra irányul, hogy a bizonyosan bekövetkező káros hatást eleve mérsékelje, minimalizálja.

     Az alkalmazkodási stratégiák kidolgozása a közelmúltban került a szakmai és a politikai szervezetek figyelmének középpontjába. Ennek oka az a felismerés, hogy a légkör CO₂ tartalmának csökkentésére vonatkozó minden tiszteletreméltó és indokolt erőfeszítés ellenére a helyzet ezen a téren globális mértékben nem javult, hanem romlott és folyamatosan romlik. Ezért nagy szükség van olyan helyi és regionális intézkedésekre, amelyekkel megelőzhetik a várható károkat, de legalább minimalizálhatják azokat, felkészülnek a károk gyors elhárítására, illetve lehetőséget teremtenek a pénzügyi és technikai áthidaló megoldásokra.

     Az alkalmazkodási stratégiák kidolgozását és megvalósítását nehezíti az a tény, hogy a szélsőséges időjárási események és az esetleges éghajlat-változási folyamatok nem jelennek meg szabályos időközökben, sőt sokszor kiszámíthatatlanok és előrejelzésük is bizonytalan. Bizonyos tendenciák a múlt adataiból körvonalazhatók, de a meteorológusok szerint nincs garancia arra, hogy a jövő időszaka megismétli az elmúlt időszakokat. Ez igaz, miként az is, hogy arra sincs garancia, hogy a jövőben nem lesznek szélsőséges időjárási események, márpedig, ha ez így van, akkor indokolt tudatosan felkészülni azokra, hogy ne érjenek bennünket váratlanul és felkészületlenül a természeti jelenségek. Az árvízvédelem esetében például elfogadott és érvényesített elv, hogy a jövőben is lehetséges a gyorsan levonuló nagy víztömegek megjelenése, ezért a védekezés alapvető eszközeit akkor kell kiépíteni, amikor még nyoma sincs az árvíznek.

 

Az Éghajlatváltozási Keretegyezményben résztvevő országok Éves Konferenciája

Buenos Aires, 2004. december

     Az Argentínában rendezett Konferencián Persányi Miklós töltötte be a Konferencia elnöki tisztét. A rendezvény főbb dokumentumait Faragó Tibor minisztériumi főcsoportfőnök segítségével megkaptam. Ebből idézek néhány megállapítást.

     A Konferencia határozatai között kiemelt formában jelent meg az alkalmazkodási intézkedések kidolgozásának szükségessége, elsősorban a klíma-érzékeny és ezért sebezhető szektorokban. Az Európai Unió állásfoglalásából idézem az alábbiakat: a hitelesség kedvéért angolul is megadom a kulcsfontosságú megállapításokat.

Adaptation to climate change has a key role to play in protecting investments to promote sustainable development and to reduce vulnerability.

Vagyis: a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kulcsszerepet játszik a beruházott értékek védelmében, hogy azok elősegíthessék a fenntartható fejlődést és csökkenthessék a sebezhetőséget.

A key part of any adaptation strategy must be mitigation.

Minden alkalmazkodási stratégia kulcseleme az üvegházhatású gázok csökkentése.

Postponing mitigation will increase the need for adaptation.

A csökkentés elhalasztása növelni fogja az alkalmazkodáshoz való igényeket.

A Konferencia alkalmából jelent meg az UNDP és a Global Environment Facility 258 oldalas kiadványa:

Adaptation Policy Frameworks for Climate Change: Developing Strategies, Policies and Measures.

Vagyis: Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási politika keretei: stratégiák, eljárások és intézkedések fejlesztése.

         Azt hiszem, hogy a továbbiakban ez a kiadvány lesz a módszertani alapja az alkalmazkodási eljárások kidolgozásának.

         Részletes ismertetésre most nincsen lehetőség, ezért csak a négy alapelvet, illetve a stratégiák öt legfontosabb alkotó elemét említem meg.

Az alapelvek:

1.    A rövid távú éghajlati változékonysághoz és a szélsőséges időjárási eseményekhez való alkalmazkodás a kiinduló pontot jelenti a hosszú távú klímaváltozás okozta sebezhetőség csökkentéséhez.

2.    Az alkalmazkodás a társadalom különböző szintjein valósul meg, beleértve a lokális szintet is.

3.    Az alkalmazkodási politikát és intézkedéseket a fejlesztésekkel összhangban kell kimunkálni.

4.    Az alkalmazkodási stratégia és a stratégiát megvalósító érdekcsoportokkal való kapcsolat, egyaránt fontos.

Az alkalmazkodási politika keretének öt legfontosabb eleme a következő:

Scoping and designing an adaptation project. Vagyis az alkalmazkodási projekt felépítése és megtervezése. Rendkívül fontos, hogy a projekt jól integrálódjon a nemzeti fejlesztési és tervezési rendszerekbe.

Assessing current vulnerability. Magyarul: a jelenlegi általános sebezhetőség értékelése.

Assessing future climate risk. Tehát a jövőben fellépő éghajlati kockázatok értékelése.

Formulating and adaptation strategy. Vagyis az alkalmazkodási stratégia kidolgozása.

Continuing the adaptation process. Ami nem más, mint az alkalmazkodási folyamat fenntartása, folytatása, és itt jelenik meg a végrehajtás, az ellenőrzés, a szükséges javítás vagy korrigálás.

Ezek a módszertani szempontok jól hasznosíthatók a hazai klíma-stratégia kidolgozásában is.

 

A hazai kutatási projekt, a VAHAVA,

vagyis a változás–hatás–válaszadás rövid ismeretetése és néhány agrárgazdasági vonatkozása

         Másfél évvel ezelőtt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia vezetői megállapodtak három új kutatási projekt indításában. Az első a környezetállapot értékelésével, a második a fenntartható vízgazdálkodással, a harmadik a klímaváltozás hazai hatásaival és az arra adandó válaszokkal foglalkozik. Ez utóbbi vezetésére én kaptam megbízást. A projekt szűkebb szervező csoportjába tartozik Csete László és Jolánkai Márton. A munkát 16 tagú Tudományos Tanács segíti.

         A VAHAVA projekt időtartama 3 év. Ez a projekt nem vállalkozik arra, hogy eldöntse, van-e klímaváltozás vagy sem, illetve, hogy lesz-e klímaváltozás vagy nem. Mi az elővigyázatosság elvéből indulunk ki és megkíséreljük elősegíteni a felkészülést egy olyan változás hatásainak megfelelő kezelésére, amelynek bekövetkezése nagy valószínűséggel prognosztizálható. Mi stratégiák és döntések előkészítését vállaljuk, és érdeklődéssel figyeljük, hogy milyen vita folyik a klímaváltozás kérdéseiről. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy jelentős bizonytalansági tényezők vannak. Ha az egyik évben nagy az aszály, nem biztos, hogy a következő évben is hasonló helyzet áll elő. Jó példa erre a 2003. év rendkívül meleg és száraz időjárása, illetve a 2004. év csapadékosabb és kevésbé meleg nyara. Mindez megnehezíti a döntéshozók helyzetét.

         Ennek ellenére cselekedni kell, mert egészen biztosan előfordulnak váratlan és kedvezőtlen események. Ezért a stratégiai jellegű javaslatoknál lehetőleg keresni kell az olyan intézkedéseket, amelyek különböző időjárási variánsok esetében egyaránt eredményesek lehetnek. Az angol szakirodalom ezt hívja „vin-vin” típusú intézkedésnek. Ilyen például az esernyő, amely eső ellen is véd, de az erős napsütést is enyhíti, ha a fejünk fölé tartjuk. A gazdasági élet területén sok esetben meg lehet találni a hasonló megoldásokat. Ilyen például az altalaj-lazítók használata, vagy a csapadékot talajba juttató földművelési rendszer.

         A VAHAVA projektben a figyelem nem csupán a hosszú távú éghajlatváltozásra való felkészülésre irányul, hanem jelentős hangsúlyt kap a rövid távon bizonyosan jelentkező szélsőséges időjárási események megelőzése, illetve az okozott károk felszámolása. Indokolja ezt a magatartást az is, hogy ugyanazon időjárási hatás egyre nagyobb értékeket tehet tönkre. Egy váratlan és nagy intenzitású jégeső ma már több kárt okoz a gépkocsikban, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, egyszerűen azért, mert több és drágább gépkocsit használunk.

A VAHAVA projekt két stratégiai célt tűzött maga elé:

1.    Felkészíteni a magyarországi társadalmat egy valószínűsíthető melegebb és szárazabb időszakra.

2.    Létrehozni olyan gyorsan reagáló technikai, pénzügyi, szervezési feltételeket, amelyek alkalmasak a váratlanul jelentkező szélsőséges időjárási események káros hatásainak megelőzésére, illetve kezelésére.

A VAHAVA projekt módszertani jellegzetességei:

1.    Nagyrendszer-szintézis – vagyis a meglévő hazai és részben nemzetközi ismeretek, információk, adatok összegyűjtése és szintetizálása. A projekt célkitűzéseinek megfelelő ilyen nagyrendszer-szintézis hazánkban eddig még nem készült.

2.    Interdiszciplináris és interszektorális szemlélet. – Ez azt jelenti, hogy a projekt áttekintést kíván adni gyakorlatilag az összes gazdasági szektorról, illetve az időjárással és éghajlattal összefüggő társadalmi vonatkozásokról.

3.    Széleskörű partnerségi kapcsolatok kiépítése. – A más tárcák által finanszírozott kutatási programokkal, a különböző szakmai és társadalmi szervezetekkel már létrejöttek az együttműködések.

Végezetül pedig, a VAHAVA projekt szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az Országgyűlés egy-két éven belül fogadjon el egy olyan dokumentumot, amely a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia címet viselhetné.

 

Néhány gondolat az agrárgazdaság területéről

         Az MTA Agrár-műszaki Bizottsága a múlt év októberében megvitatta és elfogadta „A klímaváltozás befolyása a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási technológiák gépesítési feladataira” című tanulmányt. A tanulmány segítette a VAHAVA projekt munkáját, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni a Bizottságnak, és az abban szereplő ajánlásokat további munkánkban is hasznosítani fogjuk.

        

            Szeretnék még röviden felsorolni néhány olyan további területet, amelyben lehetőség kínálkozik az alkalmazkodásra:

• Az abiotikus stressz-hatásokat jobban tűrő fajták, esetenként fajok szélesebb körű felhasználása a növénytermesztésben, a kertészetben, a gyepgazdálkodásban és az erdőgazdálkodásban.
• A vízkészletek fokozottabb megőrzését szolgáló agrotechnikai és hidrotechnikai eljárások alkalmazása.
• A hőségtűrést javító állattartási módszerek kiterjesztése.
• A terméktároló kapacitások növelése.
• A természeti katasztrófák és a szélsőséges időjárási események okozta károk enyhítését szolgáló biztosítási rendszerek választékának bővítése.
• Országos pénzügyi alap létrehozása a károk megelőzésére, illetve enyhítésére.
• Kutatás és fejlesztési támogatások növelése.
• Az időjárással és a klímával összefüggő oktatási, ismeretterjesztési és szaktanácsadási feladatok ellátása.

A felsoroltak nyilvánvalóan nem teljes körűek. A további szakmai viták majd felszínre hozzák a további lehetőségeket, és majd formálódnak a prioritások is.

      A természetben fantasztikusan nagy erők szunnyadnak. Pillanatok alatt elképesztő energiák szabadulhatnak fel, amelyek rettenetes pusztításokat végezhetnek. Gondoljunk a közelmúlt eseményeiből például a Tátrai Nemzeti Parkot ért szélviharra, vagy a Dél-Ázsia térségeit pusztító szökőárra. Legyünk tehát előrelátóak, megfontoltak, nehogy további veszélyeket gerjesszünk a természeti környezetben.

 

Elhangzott az MTA Agrár-műszaki Bizottságának 29. K+F tanácskozásán. Gödöllő. 2005. 01. 18.