Hírlevél
A tudománydiplomácia hírei
Fennállásának 350. évét ünnepli a Royal Society, a világ legrégebben működő akadémiája, a mindenkori brit kormány legfontosabb tudományos tanácsadó testülete. A szervezet ünnepélyes közgyűlésén részt vett Pálinkás József, az MTA elnöke, aki angliai látogatásán találkozott az Oxfordi Egyetemen kutató magyar tudósokkal is.
Három fő területen lesz szüksége a politikusoknak tudományos megalapozottságú iránymutatásra a következő években – nyilatkozta az mta.hu-nak az európai akadémiákat tömörítő szervezet új elnöke, Sir Brian Heap.
A klímaváltozás és a fertőző betegségek terjedésének összefüggéseit feltáró kutatássorozat megállapításait tartja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete egyik legjelentősebb eredményének Volker ter Meulent, a szervezet leköszönő elnöke.
Együttműködési megállapodásról szóló jegyzőkönyvet írt alá a Magyar Tudományos Akadémia- és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia elnöke.

A tudomány világából

2009.11.11.
vissza

Óvodától egyetemig

- Érdekes, izgalmas kémia-, fizika- és biológiaórákra van szükség a közoktatásban, hogy a fiatalok érdeklődése felébredjen a természettudományok iránt, ennek érdekében pedig mielőbb meg kell erősíten a tanárképzést és helyreállítani a tanári pálya presztízsét - jelentette ki a természettudományos pályák és a tudomány népszerűsítését szolgáló Lángész-projekt bemutatóján Pálinkás Gábor, a program szakmai vezetőjeként működő MTA Kémiai Kutatóközpont (MTA KK) főigazgatója.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Lángész-projekt az Európai Unió és a magyar állam támogatása révén 40,8 millió forintot fordíthat a tudomány népszerűsítésére. A nyertes konzorcium tagjai között tudhatja egyebek közt a Magyar Tudományos Akadémia legnagyobb kutatóintézetét, a Kémiai Kutatóközpontot, amelynek szakemberei garantálják majd a tudományos hitelességet. Részt vesz a konzorciumban a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága (PSAT), amely az egyetemek-főiskolák diákköreiből kikerülő legtehetségesebb fiatalokat tömöríti, utóbbiak a programban személyes példájukkal járulnak hozzá a tudomány népszerűsítéséhez. A projektet a Tudástársadalom Alapítvány (TTA) fogja össze és koordinálja.

- A középiskolásokat azokon a médiumokon keresztül kell elérni, amelyekben a fiatalok otthon érzik megukat - mutatott rá Héja László, az MTA Kémiai Kutatóközpontjának munkatársa. Ennek szellemében a hamarosan induló Kémia portálja arra vállalkozik, hogy összegyűjtse a legszínvonalasabb hazai természettudományos blogokat, amelyeken a diákok nemcsak színes, érdekes, aktuális írásokkal találkozhatnak, de kérdéseikre válaszokat is kapnak a témák szakértőitől.

A Lángész már a legkisebbeknek is kínálál programokat: 15 óvodában indítanak kísérleti jellegű, a tudományos jelenségeket, ismereteket érdekes foglalkozások, tevékenységek révén, játékosan bemutató projektmunkát, a sikeres együttműködés érdekében az óvodapedagógusoknak képzést si szerveznek - mondta el Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza munkatársa, a Tudomány Cseppek programvezetője.

A Lángész-projekt keretében két év leforgása alatt 80 rendezvényt szerveznek, több száz oldalnyi kiadvány jelenik meg, több önálló internetes oldal indul. Kétszáz tudós kínál izgalmas programokat ezernél több középiskolásnak, háromszáz óvodás ismerkedik játékosan a tudománnyal, televíziónézők és internethasználók százezrei láthatják a tudomány és a fiatalok találkozásának érdekes eseményeit. Megjelentetnek egy kémiai magazint is.

Az Európai Unió szinte minden tagállamában folyamatosan csökken a felsőoktatás természettudományos és mérnöki szakjaira jelentkezők száma. Magyarország is azon tagállamok közé tartozik, ahol a pályaválasztás előtt álló diákok egyre kisebb arányban döntenek a természettudományos pályák mellett, a munkaerőpiac ugyanakkor számtalan lehetőséget kínál a műszaki és informatikai végzettségű szakemberek számára, vagyis nem az elhelyezkedési gondok húzódnak a képzésre jelentkezők alacsony száma mögött. A természettudományok és a természettudományos képzések népszerűsítéséhez kíván hozzájárulni az MTA KK és partnerei által működtetett uniós projekt.

 

 

vissza