A tudomány hírei az MTA honlapján
- Középpontban a fizikai-kémia legjobb magyar kutatói
- Átadták a 2010. évi Polányi Mihály díjakat az Magyar Tudományos Akadémián.
- Magyar innováció a biotechnológiában
- Immunológus és genetikus kutatók genetikailag módosított egereken alapuló ellenanyag-termelő eljárást dolgoztak ki.
- A magyar orvostársadalom szerint létfontosságú az emlőrákszűrés
- Magyarországra is elértek az Egyesült Államokban zajló vita hullámai a mammográfiai vizsgálatról.
- Új szuperszámítógép fejti génjeink nyelvét
- Az MTA KFKI-RMKI csillebérci épületében működik Magyarország legerősebb tudományos célra használt csúcsberendezése.
- Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat
- Kihirdették a 2010. évi nyerteseket.
- Bolyai-ösztöndíj 2010
- A Magyar Tudományos Akadémia idén is pályázatot hirdet a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra.
A tudománydiplomácia hírei
- Baden-Württembergi hozzájárulás a magyar felsőoktatáshoz
- Az MTA elnökével tárgyalt a német tartomány kutatásfejlesztésért felelős minisztere.
- Duna menti tudományos együttműködés
- Az MTA elnöke megbeszélésen fogadta Szerbia miniszterelnök-helyettesét.
- Agyunk, az evolúció csúcsa
- A laikus közönség és a döntéshozók tájékoztatását tűzték ki célul az Agykutatás Hetét rendező tudósok.
- Állami tulajdonban kell tartani az energiaellátást
- Tudományos eredményeken alapuló energia stratégiára van szükség-hangzott el a Heti Válasz konferenciáján.
- Kiemelkedő elismertségű szakértői csapat a magyar tudomány szolgálatában
- A hosszútávú döntéseket hivatott segíteni az MTA újonnan felállított Stratégiai Tanácsadó Testülete.
- Magyar tudománystratégia a nemzetközi színtéren
- Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének alelnökévé választották az MTA elnökét.
- Az interferon kezelés genetikája
- Pós Zoltán biológus eredményei is hozzájárulhatnak a Hepatitis C hatékonyabb gyógyításához.
- Megmérték a legforróbb anyag hőmérsékletét
- Magyar kutatók is részt vettek a kvark-gluon folyadék hőmérsékletének meghatározásában.
- Kémia a fenntartható fejlődés szolgálatában
- Interneten is elérhető a Magyar Tudomány márciusi száma.














